Csípőműtét rehab nélkül és 21 C testhővel

Édesapám kifejezetten nehéz ember és mellé még makacs is, mint egy öszvér. Március végén felhívták telefonon a kórházból, hogy a kétszer már elhalasztott műtétjét május nyolcadikán megtartják, vállalja-e? Vállalta.

Amint megtudtam, telefonáltam neki és leteremtettem: Ebben a helyzetben 72 évesen műtétre menni?! Mindenki tudja, hogy a kórházak és az idősotthonok a koronavírus gócpontjai! Aki oda bemegy, majdnem biztos, hogy vírusfertőzötten tér haza!

Mérges voltam a felelőtlen döntése miatt. Önző volt, csak magára gondolt, anyámra nem, akit szintén megfertőzhet, meg rehabilitációra sem mehet, mert zárva van és anyámra hárul a gondozása. Igazából féltettem őt, csak így lepleztem, mert tehetetlennek éreztem magam. Szóval megértettem őt. Szinte folyamatosan fáj a csípője járás közben, fájdalomcsillapítókon él, és ki tudja, mikor műtik, ha ezt nem vállalja. Apósomat tavaly év végén operálták térdprotézis miatt. Azt monda, hogy megsúgta az orvosa, hogy nem lesz több műtétje a kora miatt, nem engedélyezik. De nem az ő érdekében, ez a felsőbb hatalmak döntése volt. Apósom 75 éves.

• Húsz évvel ez előtt is ez volt a helyzet, aki kórházba ment, az majdnem biztos, hogy elkapott valami más kórságot, vagy fertőzéssel tért haza – válaszolta aggodalmaimra apám. - Akkor is tejelni kellett az orvosnak, a nővéreknek. Antinak (nagybátyám és nem az igazi nevét használom) négy-öt éve volt műtétje, akkor csipőprotézisenként százötvenezret adott az orvosának. Na, én nem tudok ennyit adni és nekem csak egy csípőprotézisről van szó. Ez a magyar valóság.

Nem hagytam annyiban, felhívtam egy ismerősöm, akinek a felesége ápolónő, hogy megkérdezzem a dologról.

• Kifaggattam a nejem – hívott másnap az ismerős -, azt mondta, jó, hogy elfogadta a műtétet édesapád, ki tudja, mikor lesz rá később esélye. Abban a kórházban jól védekeznek a vírus ellen. Egy barátnőjével beszélt, aki ott dolgozik a kórházban. Nem kell félned, jó kezekben lesz az apád.

Hát jó, gondoltam, akkor is meglátjuk.

Május 4-én kellett először bemennie a kórházba, azután 5-én, hogy leteszteljék korona vírusra. Mind a két tesztnek negatívnak kell lennie, hogy műthessék.

Negyedikén este felhívtam telefonon.

• Igen, bent voltam teszten, anyád elkísért. A kapuban lázat mértek, a homlokomhoz nyomtak egy izét, ami állítólag lázmérő. 31 fokot mutatott. Akkor, uraim, semmi baj nem lehet, én már meghaltam és kihűltem, nem fertőzök. Á, legyintett nevetve az egyik őr, hideg van hajnalban, azért mér ennyit. Intettek, bemehetünk. Anyádnak nem mértek lázat, mert ő kísérő. Tudtam én, hogy a kísérők immunisak a vírusra, de még így, hivatalosan nem volt ez megerősítve. A kórházban tényleg temérdek biztonsági őr volt, ahogy az ismerősöd mondta. Nagy a védettség, a biztonság. Amikor bementünk, azt mondtam, vírustesztre megyek. Beengedtek, semmilyen igazolványt, papírt nem kértek el. Anyád monda, hogy ő a kísérőm. Simán bejöhetett. A kórházban oda mentünk, ahova akartunk, egyik őr sem foglalkozott velünk. Anyád a női vécé helyett véletlenül a férfiba ment, azt is unottan nézték. Ide páncélököllel is simán be lehet jönni, ha azt mondod, hogy vírusteszt miatt jöttél. Egyébként a teszt eredménye holnapra lesz meg.

Másnap is felhívtam este aput.

• Igen, megvolt a második teszt. Nem mondták, milyen lett az első eredménye, de gondolom, ha rossz lett volna, akkor sem mondják meg. Ma nem mértek lázat. Nehezményeztem. Menjen csak, olyan hideg van, hogy ma 21 fokot mérne a lázmérő.

Május 8-án megtörtént a műtét, a következő nap tudtam csak este felhívni őt.

• Gerincbe kaptam az érzéstelenítést és el is altattak. Négyórás volt a műtét, rendben ment, könnyen felébresztettek, még fájdalmat sem éreztem. Az érzéstelenítő miatt. De aztán, mikor elmúlt a hatása, pokoli érzés volt. Infúzióban kaptam fájdalomcsillapítót. Van egy kis bibi. Nem működik a rehab. Vagyis ez érdekes, mert ma már jött a gyógytornász, és fel kellett állnom, sétálnom kellett járókerettel, megmutatta, hogyan kell használnom a lábam és a járókeretet. Azt súgta meg, hogy hivatalosan zárva van a rehabilitációs intézet, de mégis nyitva van, csak ezt nem szabad mondani. Reggel azt kérdezte az orvosom, hogy haza szeretnék-e menni? Mondtam, hát persze, hiszen zárva van a rehabilitáció. Nagyokat hallgatott. A gyógytornász után azt gondolom, hogy azt akarta nekem sugallni a doktor úr, hogy azért megvan az útja-módja, hogy bejusson oda az ember. Mert ugye, bizonyára a csókosok bejutnak, meg azok, akik perkálnak. Kedden már hazaengednek. Minden rendben, beszéltem az itteni magánmentősökkel, a rendes mentő ugyanis reggel 7 és este 7 között jön, valamikor, és egyszerre több beteget is szállít, velem együtt, akár korona vírus gyanúsat is. Természetesen a magán mentő fizetős, 15000 forint, de itt csak 8000, mert magán mentő cég vezetője itt, a kórházban volt ápoló és ennek az intézménynek fél áron dolgozik. És persze azért is, mert így jobban pörög az üzlet. Gógyis! A 8000-ben benne van az időpontra hazaszállítás, felvisznek a lakásba és várakozási díjat nem számolnak fel. Máshol igen, 3000 forintot fél óránként. Megbeszéltem velük a varratkiszedés időpontját is: hoznak-visznek.
• Anyu mondta, előtte vele beszéltem telefonon, hogy véres a vizeleted.
• Nem tudták feltenni a műtét után a katétert, ezért elvittek az urológiára. Az urológus rendes volt, úgy sincs senki, mondta, ezért teljesen kivizsgálom. Aj-jaj, dünnyögött a vizsgálat után, magának komoly baja van a prosztatájával, nagy, mint egy labda, magának nem csípőprotézés műtétre lett volna elsődlegesen szüksége, hanem prosztataműtétre. Tudom, doktor úr, meg is műtöttek volna, de jött a vírus. Hány éves maga? – kérdezte. 72. Értem. Megsúgom, hogy 72 éves korig műthetünk prosztatát, megtiltották. Figyeljen ide, én vállalom a műtétjét, mert szimpatikus. De csak az enyhülés, vírushelyzet után, mert maga nem körzetes. Utána megint beindul a rendszer, akkor be tudom szúrni az ön műtétjét. Keressen meg, megadom a privát mobilszámom és e-mailemet.
• Ez jó. De felháborító is. Magyarországon egy bizonyos kor után nincsen joga az embernek a műtétre, vagyis az élethez!? Ez undorító! Erről jut eszembe, nem mondtad tegnap, hogy belázasodtál! Anyu szólta el magát.
• Nem mondtam. Melegnek éreztem magam, csöngettem a nővérkének. Mondtam neki, hogy mi a bajom. Erre rátette a kesztyűs kezét a homlokomra, majd azt mondta, maga nem lázas. Köszönöm nővérke, mondtam, én azért a kézrátételes módszer mellett kérném a hagyományos lázmérést is. Fintorogva elment és hozott egy lázmérőt. 38,2 volt a hőmérsékletem. Az ápolónő ezen nagyon elcsodálkozott. Aztán gondolt egyet és mindenkinek megmérte a hőmérsékletét a kórteremben. No, mindenki vagy lázas volt, vagy hőemelkedéses. Ezen még jobban elcsodálkozott. Korona vírusos lettem.
• Apu, fáj a fejed?
• Nem.
• Folyik az orrod?
• Nem.
• Köhögsz, tüsszögsz?
• Nem.
• Fáradékony vagy, rossz a közérzeted?
• Nem.

Direkt hallgattam, hogy ő maga vonja le a végkövetkeztetést.

• Akkor gyulladás van a szervezetemben, illetve csak most volt a műtétem. Egyébként már lement a lázam. Ma volt bent egy másik nővérke. Dúlt-fúlt, türelmetlen volt. Aztán kiderült, nem miattunk, mert egyszer csak kifakadt. Én a rehabilitációs intézetben dolgozom igazából, mondta, de már megint, sokadjára átrendeltek ide dolgozni. Minek?! Itt nincs annyi munka, hiszen itt 450 ágyat felszabadítottak, a rehabon semmit és ott csomóan vannak, lenne munka.
• Apu, akkor ne hagyd magad, beszélj az orvossal!
• Nem fogom lebuktatni a nővérkét. Azt mondta, információ stop van, nem mondhatnak senkinek semmit a kórházi dolgozók, hallgatniuk kell, mert retorziója lesz.
• Akkor hátulról próbálkozz, kerülőúton.
• Nem akarok már oda menni.
• De apu, rehab nélkül nagyon nehéz. Négy-hat hetet otthon magadnak kell csinálnod?! Nehéz lesz. Nonszensz! Anyu, hogy fogja bírni? Nem fog tudni megemelni, 120 kiló vagy, anyu ötven. Ha elesel, ha mosdatni kell, ha vécére kell menned, mind-mind probléma, anyu nem fog tudni segíteni, mi meg túl messze lakunk tőletek.
• Nem akarok már rehabra menni. Ott senki nem látogathat, itt sem, engem más ne mosdasson. Nem megyek oda, nem intézem.

Kicsit összevesztünk.

Hétfőn este hívtam aput.

• Mi újság veled?
• Minden rendben. Megtanított a gyógytornász a járókeret használata mellett a mankó és a bot használatára és arra, hogyan kell velük lépcsőzni. Gyorstalpaló. Szerintem helikopter leckét is vehetnék, a vírusszituáció miatt gyorstalpalón simán megtanulnám. Mindegy. Holnap reggel jön értem a magánmentő. A rehabra jó, hogy nem megyek, azt rebesgetik, hogy vírusos hely. Aztán más azt mondta, hogy a rehab nem volt hajlandó ágyakat kiüríteni, ezért lett tabu hely. Ez olyan, mint egy Agatha Christie regény, bárki lehet a gyilkos, de itt a végén nem derül ki semmi, mert harminc évre titkosítják. Szarok a vezetőink.

Nem értem, hogy miért titkolóznak fontos, közérdekű ügyekről Magyarország vezetői, miért van hírzárlat, miért ködösítenek, és miért nyilatkoznak valótlanságokat? Ha az információ rendesen terjedne, nem lennének spekulációk, kevesebb lenne a bizonytalanság, a félelem, és még erre rá is tesznek a rémhírterjesztés vádjával. Sajnos, lehet, ez a cél.

Apámat, ahogy megbeszélték, hazavitte a magánmentő. Előtte át lett rendezve a lakás, lehetőség szerint akadály mentesítve lettek a helyiségek. Az ő érdekében, meg a fiam érdekében két hétig nem látogatják meg a gyerekeim, az unokák a szüleimet. Ezen megsértődött, amikor a telefonba mondtam neki: Vedd tudomásul, leprásak vagyunk! – mondta.

Május 6-án, amikor hívtam, egészen jól volt.

• Tegnap történt egy kis malőr, amikor kivették a katétert, véreztem, és nem tudták elállítani a vérzést. Csak 12 óra után hozhattak haza. Így hiába kaptam meg a receptet a vérhígítóról és a fájdalomcsillapítóról, anyád nem tudta kiváltani, mert az idősek csak 9 és 12 óra között mehetnek a patikába. Hogy rohadnának meg! A postára bármikor lehet menni, de pont a patikába nem! Ezek barmok! Ez állítólag az idősek védelmében van így. A büdös francokat! Ezek nem értenek semmihez, ezek csak minél több pénzt akarnak összelopni és a közérdek nem érdekli őket! Éppen hogy a gyógyszertárba kellene bármikor bejutnia az időseknek! Mindegy, hagyjuk, ma kiváltotta anyád a gyógyszereket. Még szerencse, hogy a kórházban már nyitva lehetett az orvosi segédeszközök boltja, így a receptek alapján kiváltották nekem és a kórterembe hozták a járókeretet, a mankókat, a botokat, persze minden kifizettem, és a magánmentő ezeket is elhozta. Anyád a körzeti orvosnál is volt, megbeszélték a gyógytornászt. Fel is hívott a gyógytornász. Az első kérdése az volt, hogy vírustesztet csináltattak-e velem. Mondtam, befelé kettőt, de a mai napig nem mondták meg az eredményét, de mivel megműtöttek, gondolom, negatívak lettek. És kifelé? – kérdezte. Nem teszteltek, mondtam. Akkor sajnos nem jöhet hétfőn, két hét karantén, majd utána jelentkezik.
• Apu, emlékszel, mint mondtam a fiukról? Hogy két hétig nem mennek hozzátok, de akkor megsértődtél.

Nem válaszolt rá semmit.

• De két óra múlva újra hívott a terapeuta. Kiderült, a vezetője ismer engem, tudod, ő volt... – hosszan fejtegette, hogy honnan ismerik egymást és hogy én is tudom, ki ő - ...ezért mégis jön hétfőtől, de csak azzal a feltétellel, hogy amikor ő itt van, kettő maszkot kell felvennem. Meg fogok fulladni. Anyádnak nem kell maszkot viselnie, de mint tudjuk, a kísérő immunis. Hm, Magyarországon sok hülye van, sajnos az értelmesebbek többsége külföldre költözött.

Ma május 15-e, péntek van. Apám tegnap két és fél folyosónyit sétált. Aztán főzött, pedig még nem állhat ilyen sokat. Május 18-tól gyógytornász megy hozzá, hogy koordinálja és felügyelje a gyakorlatokat; szedi a gyógyszereit.

Május 18-án nem ment ki apámhoz a gyógytornász, át tette a látogatást 19-re.

• Szia, Apu! Mi újság veled? Volt a gyógytornász?
• Egy órát. Nyomtatványokat töltött ki egy órán keresztül, aztán elment. Elég volt nekem egy maszk és egy kesztyű, anyádnak is maszkot és kesztyűt kellett felvennie. Ő is maszkban volt, a kesztyűt biztos elhagyta. Csütörtökön jön legközelebb, addig anyádnak el kell vinnie a papírokat lepecsételtetni a körzeti orvoshoz. Ja, és lebaszott, hogy ne mászkáljak, mankózzak a folyosón, nem szabad. Korábban azt mondták, hogy itthon már másnap rójam a folyosót, ameddig bírom. Nem tudja a bal, hogy mit tesz a jobb. Szerelmem Magyarország! Erről ennyit.

Ma, pénteken hívtam fel újra apámat. Morózus volt és szófukar.

• Volt csütörtökön a gyógytornász. Ma is. Ágytorna volt. Véres a vizelete. Nem tudok elmenni orvoshoz. Anyád visz be vizeletet. Várakozni fog. Kurva sokat. Két méterről felmutatja az orvosnak a papírjaimat. Távcsővel elolvassa. Gyorsan elveszi anyádtól az asszisztense a vizeletmintát, majd újból fedezékbe húzódik. Mint egy kommandós film. Aztán majd értesítenek. Antibiotikumot írnak. Ez volt múltkor is.

Ennyi történt eddig apuval és így tovább zajlik az otthoni rehabilitációja.

Ez nem normális! Emberségességnek nyoma sincs, ami vele és sortársaival megesik, egy rémfilmbe illő. Magyarországon semmi nem működik jól! Pedig működhetne. Rosszak a vezetőink. Erről már régen írt Murphy a törvénykönyvében: „Ami elromolhat, az el is romlik.”