Forrás: https://es.123rf.com

Éppen most jött be a vonatom. Ez azért jó, mert még ilyenkor kényelmesen válogathatok az ülőhelyek között. Középtájon, az ablak mellett foglalok helyet. Közben egymás után szállnak fel az emberek.

Egy tizenhét-tizennyolc éves forma fiú áll meg mellettem, rám néz. Mikor visszanézek, gyorsan elkapja a tekintetét, és a tőlem balra levő teljesen üres négyes üléseket célozza meg. „Kicsit furcsa”,' gondolom, „Kamasz”. Leveszi a válláról a gitártokját és ráhelyezi az egyik kettes ülésre, a válltáskáját, kabátját a másik kettes ülés szélső helyére rakja. Aztán kinyitja a táskáját és két A4-es lapot vesz elő. Az egyiket a gitártok tetejére helyezi el akkurátusan, a másikat a táskájára és a kabátjára, majd, sebesen helyet foglal a fennmaradt, ablak melletti szabad ülésre. Kicsit fészkelődik, majd kisvártatva a kabátja zsebében kotorászik és előveszi a telefonját meg a fülesét. Miután a fülébe dugta a fülhallgató dugaszait, sóhajt egyet, körülnéz, és mint aki jól végezte dolgát, átadja magát a zene élvezetének.

Nem tudom miért, de úgy nézem minden mozdulatát, mintha színházban lennék, teljesen belefeledkezem a hétköznapi jelenetbe. Kíváncsian firtatom a kihelyezett írólapokat.

A gitártokon levőn az áll: „Igen, jól latja, ez a két hely teljesen foglalt!”. A kabáton és a táskán levőn meg az áll: „Tessék, köszönni!”

Megütközve és értetlenül nézek fel. Első ránézésre úgy tűnik, teljesen kikapcsol és csak a zenére figyel, de másodjára jól látszik, hogy feszülten várakozik. Mint a vadorzó a vadra. Gondolom, a kiírásai hatására kíváncsi.

Lassan szivárognak fel a vonatra az emberek. Először az üres négyes és kettes ülések a favoritok, majd azok a helyek, ahol csupán egy ember foglal helyet, azután ahol még csak ketten ülnek, és ezen módszer szerint haladva fokozatosan megtöltik az utasok az egész szerelvényt. De most a tizenéves által elfoglalt négyes ülés számomra az érdeklődés tárgya.

Egy fáradt, melírozott hajú középkorú nő érkezik és megy is tovább, egy másik négyes ülőhelyet céloz meg magának, ahol még csak ketten ülnek. Egy gondterhelt negyvenes, kalapos férfi jön azután. Elolvassa mellesleg a fiú kiírásait, és helyet foglal az én négyes ülésem egyikén. Aztán egy vörös hajú, ápolt, hatvanas nő, lép a fiú által elfoglalt ülésekhez, elolvassa a kiírásokat és fejét csóválva arrébb megy. A fiú mindezek közben egy-egy oldalpillantást ereszt meg. Most már azt is észreveszem rajta, hogy izgul.

Egy hetven fölötti, magát jól tartó, lendületes idős úr érkezik. Megáll a fiú ülései mellett, és kissé elmélázik. A fiú láthatóan még izgatottabbá válik. Magam is érdeklődve várom, mi fog történni.

– Szabad valamelyik hely? – kérdezi meg a fiút.

Látom, nem olvassa el a kiírásokat.

Az ifjú úgy pattan fel, mint aki csak erre a pillanatra várt. Arcán eleinte halvány, majd fokozottan élesedő pír jelenik meg közben.

Forrás: http://ettiblogja.blogspot.com

– Oh, hát persze! – mondja, közben nagy illemtudóan, még enyhén meg is hajol, és a gitártokjához kap, hogy helyet adjon.

Ekkor esik az öreg pillantása a tokon fekvő lapra és elolvassa a rajta szereplő szöveget.

– Értem, fiam – mondja félhangosan komoly komolytalansággal.

A fiú fülig pirul. A férfi észreveszi a másik lapot is és azt is elolvassa.

– Szerbusz, fiam! – mondja.

A nagy kamasz zavartan visszaköszön, közben ide-oda kapkod, nem tudja, melyik helyet foglaló tárgyát vegye el előbb az ülésekről. Aztán a gitártartó mellett dönt, és sebesen, de nagyon óvatosan felteszi a csomagtartóra. Azután a kabátját a fogasra akasztja és ölbe veszi a táskáját.

Az öreg úr leül és elgondolkodva a fiúra néz. Az ifjú azt sem tudja, hova kapja a tekintetét.

– Miért írtad ezeket ki?

– Tudja, mindenem a gitárom, nagyon vigyázok rá. Múltkor, amikor a csomagtartóra tettem, rápakoltak. Megsérülhet!

– Azt gondolom, nem direkt pakoltak rá, biztos nem volt máshol hely. Nem akartak sérülést okozni a hangszerednek. Sokan nem értenek a zenéhez, nem tudják azt sem, hogyan kell egy hangszerhez nyúlni.

A fiú fülig pirul, megint, de látszik, jól esnek az öreg szavai.

– Miért írtad a másikat?

– Azért, mert sohasem köszönnek nekem, csak jönnek és leülnek.

– Fiam, ezt sem ellened teszik. Nézz körül, többnyire munkába járó emberek utaznak ilyenkor haza. Megvették a jegyüket, és látják az üres helyet, aztán leülnek. Nem kusettba ülnek be, ahol kevesen utaznak, mert aludni is lehet bennük, hanem egy hosszú szerelvényből álló zónázó vonatra szállnak fel, ahol tömérdek ülőhely van. A buszon, a villamoson sem kérdezed meg, szabad-e a hely, és nem köszönsz előtte. A legtöbben így vannak ezzel a vonaton is. Persze udvarias, meg jóleső, ha köszönnek és megkérdezik, szabad-e az ülőhely. De ha nem teszik, nem ellened szól.

A fiú nagyokat hallgat, úgy tűnik, valamit helyre tett benne az idős bácsi. Utána még egyebekről is beszélgetnek, de arra már nem figyelek. Azt gondolom, szép és emberi ettől a felnőttől, ahogy ehhez a kamasz fiúhoz hozzááll, biztosan remek nagypapa lehet. Úgy gondolom, így is hozzá lehet állni a tinédzserekhez, nekem ez nagyon szimpatikus, meg persze máshogy is.