„…bedobtam abba a rohadt bankautomatába a pénzt”

Nincs ülőhely a villamoson, full house, még a jó állóhelyek is foglaltak. Elöl, a kettes ajtó mellett állok meg az egyik ülés mellett. Egy vállig érő barna hajó, harmincas nő ül a széken. Kifele mered az ablakon. Megragadom a kapaszkodót, bekapcsolom az e-könyvolvasómat, és teljesen kikapcsolok.

Nem veszem észre, mikor indultunk el, arra neszelek, hogy csöng a nő telefonja, és azt hallom: – Na, végre, hogy visszahívtál! – Utána megint kizárom a külvilágot, de a következő pillanatban visszarángat az életbe a nő lármája.

– Nem érted, hogy nála akartam befizetni? – emeli fel a hangját – Korábban kétszer csak azért is ott fizettem be. Húzta a száját…

„Nem érdekel!” Mérges vagyok, nagyon utálom azokat, akik úgy beszélnek a mobiljukon, mintha csak otthon lennének. Engem nem érdekel a nő magánélete. Ezért hangosan felsóhajtok, mikor azt mondja: – A francba! – Gondolom, megszakadt a kapcsolat.

Visszamélyedek a regényembe. Magával ragad Cormac Mccarthy könyve: fájdalmas, de nagyon emberi. Nem akarom abbahagyni, de előttem a nő már megint olyan hangosan beszél, mintha csak egyedül lenne a villamoson. Nagyon-nagyon zavar! Ráadásul még többen lettünk, mint a heringek, a szerelvényben, és a napfényes oldalon állok.

– …bedobtam abba a rohadt bankautomatába a pénzt. A kijelzőn megjelent, hogy mennyi bankjegyet, aztán a homokóra dolgozott, valami állati hosszú ideig, és végül kiírta, nem ismeri fel a bankjegyeket… Igen!... Érted te ezt? Kiírja, mennyi pénzt tettem be, de utána még sem ismeri fel?! Ez állatság! … Elnyelte! Még az a szerencse, hogy hívtam a biztonsági őrt, aki látta… le is fényképeztem a monitor kiírását, mindent dokumentáltam.

A legszívesebben odébb mennék, de nincsen hely. Abban bízom, hogy leszáll a nő, de… felpillantok… erre nincs sok esély.

– …ő mondta, hogy nem nála kell befizetnem a pénzt, hanem az automatába… Mit tettem volna? Azt mondta, ez a szabály! … A fiókvezetőt követeltem… Folytathatom!? Ha állandóan közbevágsz, leteszem a telefont! … Jegyzőkönyvet vett fel… Nem! … Mondom, hogy nem kaptam vissza a pénzt! Azt mondta, hogy miután bekerül a központba, lekérik a befizetéseket, megnézik a kamerát, összehasonlítják a kazettában levő pénzösszeggel… Nem tudom… Azt mondta, hetekig, hónapokig eltarthat.

„Mi történt? Mit fizetett be a nő? De ez nem is érdekel!” Az asszony csak folytatja, és akár akarom, akár nem választ kapok kérdéseimre.

– Hiába mondtam, hogy holnap leszedik a havi törlesztőrészletet, de így nem lesz mit, mert az átkozott automata elnyelte a törlesztőrészletünket. Erre azt mondta, múlt héten egy céges befizetés volt, több, mint hatszázezret nyelt el a gép. Mondtam, ki az istent érdekel, engem a saját pénzem érdekel… Nem érted, hogy nem tudott semmit tenni?! … Nem volt nálam több pénz… Igen, már ezerszer elmondtam, a pénztáros mondta, ne nála fizessem be, menjek a bankautomatához! … Igen. Azt mondta a fiókvezető, minden ötödik befizetőnek elnyeli a pénzét a készülék. Megszámlálhatatlan panasz vár feldolgozásra. … Néhány hónapja vezették ezt be, de szar a rendszer. … Nem érted, hogy nem tudnak mit tenni?! Olyan értetlen vagy! … Igen, jól van na. De a kurva anyját a bankoknak! Kötelezik az embereket arra, hogy számlát nyissanak, mert csak oda kaphatják a fizetésüket, és mindenért leveszik a sápot: számlavezetési díj, átutalási díj, sms-díj! Nyissanak a gazdagok számlát! Ez kint nem így van, ott nem húzzák le az embert ennyire! …. Magyarország szar ország! … Most nem erről van szó! … Hát nem érted?! Szar az egész!…

Leteszek róla, hogy beleéléssel tudjam olvasni a könyvemet, az élet elképesztőbb. Most már arra vagyok kíváncsi, melyik bankról van szó, de véletlenül sem mondja ki az asszony. Azon gondolkodom, miért nem hagyott annyi pénzt a számláján, ami elég a havi törlesztéshez, vagy ha más bankhoz kéri a fizetését, akkor miért nem utalt a át, akár internetbankon keresztül? Talán ennyire spórolnak? Nem tudom. De az is felmerült bennem, miért nem lehetett a pénztárnál befizetni a pénzt, és hogy ha tényleg mindent dokumentált a nő, akkor a fiókvezető azokat látva, miért nem volt annyira lojális, és írta jóvá a számláján az adott összeget? Mikor leszállok a villamosról, még mindig telefonál a nő. Átérzem haragját és kétségbeesését. Gondolataimba mélyedve sétálok hazafelé.