Az Iphone tipikusan női telefon

Egy hosszú sor legvégére állok be. A többi négy sem jobb, egyforma hosszúak. Vonatjegyet kell vennem a fiamnak. Meleg van és büdös. Balra-jobbra nézelődök, hátha valamelyik sor gyorsabban halad, de ugyanolyan lassú mind. Előttem két huszonéves lány áll, és hú, de sokat beszélnek, pasikról, ruhákról. Megnézem az órám, fél hat van, negyed hétre a Deákra kell érnem. „Addig csak végzek!" Előttem a lányok, ahogy észreveszem, nagyon jól viselik a sorban állást, kifogyhatatlanok a témákból. Az imént Rihannáról, most pedig Siáról beszélgetnek. Közben három emberrel előrébb jutunk, mögöttem már vagy tízen állnak. Nem vagyok jó várakozó, megint ránézek az órámra. Hozzám lép egy hajléktalan. Apró nincs nálam, nagyobb pénzt nem akarok neki adni, így: – Sajnos nem tudok segíteni. Előttem a lányok határozottan elhajtják. Utána a hajléktalanokról, majd a migránsokról folyik köztük a szó, aztán rátérnek a robbantásokra. Látom, nekik is fogy a türelmük, habár a beszélőkéjük fáradhatatlan. A hosszú barna hajú előveszi telefonját, hogy megnézze mennyi az idő.

– Ejha! – kiált fel a társnője – Váltottál? Neked nem Iphone-od volt?

– Ja-ja, eladtam, az árából és kis kiegészítéssel vettem ezt, Samsung Galaxy S6.

– Képes voltál megválni tőle?!

„Ennek meg mi baja van? Nem tök mindegy” – gondolom. Ingerült vagyok a várakozás miatt, zavarnak a lányok, a meleg… erre mondják, hogy a fába is belekötnék.

– Állati idegesítő volt. Még háttérképet sem lehetett beállítani. Soha többet Iphone, fos telefon.

„Ez érdekes! Eddig csupa jót hallottam róla. Nem hétköznapi lány.” Közben már látom az alagút végén a fényt, a lányokkal együtt csak hatan vannak előttem. „Remélem, a csajok együtt kérik a jegyüket és nem egymás után!” Azért kíváncsian hallgatom a barna okfejtését.

– Az Iphone tipikusan női telefon, baromi egyszerű kezelni, nem fagy le soha, cserébe nem hagyják, hogy a magad stílusára állítsd be, nem lehetsz a magad ura… Én meg nem vagyok típusnő… így hát szakítottunk – felnevet, vele vihog a barátnője is.

– De az Iphone 7 az csúúúúcs!

– Az eszed tokja, az! – hurrogja le a barna.

– Sietnem kell, mindjárt indul a vonatom… Maga elé mehetek? – lép mellém váratlanul egy huszonéves srác.

– Hogyan? Ja, nem.

– De ember, elmegy a vonatom…

– Keressen egy automatát, ott nem kell ennyit várnia…

Nem értem mit válaszol, mert már nem figyelek rá, de nem is érdekel. Aztán azt látom, hogy odalép az előttem álló két lányhoz, közel hajol hozzájuk, és mond valamit. A lányok heherészni kezdenek, mint akit csiklandoznak, és maguk elé engedik a fiút. Sőt beszélgetni kezdenek vele.

– S6-osod van? Nem rossz, de én az Iphone-ra esküszöm.

– Most adtam el az 5-ösömet, abból vettem….

– Na, neee! Képes voltál?

Neme folytatja, mert sorra kerül. Szívom a fogam, hogy mégis csak elém keveredett, de hamar végez és a lányok is.

„Ilyet még nem pipáltam” – gondolkodom el a metró felé sétálva – „, hogy valaki az Iphone-t szidja úgy, hogy volt neki! Olyanról már igen, akinek nem volt, és szapulta, de annak savanyú volt a szőlő.” Nekem androidos mobilom van, minden hibájával együtt meg vagyok vele elégedve. „Kinek a pap, kinek a papné”, vonom meg a vállam, és elindulok lefelé a mozgólépcsőn.