„Itt nem tud kialakulni semmi”

Forrás: szinhaz.hu

Színházi jeggyel leptem meg feleségemet névnapjára. Egy vígjátékkal, ami a felhőtlen szórakozás mellett valamelyest elgondolkodtató is. Woody Allen darabja szolgáltatta ezt az élményt.

A színház előtte beültünk egy étterembe enni, inni és beszélgetni. Addig-addig csevegtünk, míg majdnem lekéstük a darab elejét. Az utolsók között foglaltuk el a helyünket. Egyszerre vettük elő a telefonunkat, hogy utoljára megnézzük, jött-e üzenetünk és aztán lehallkítsuk.

– Itt nincs térerő! – mondta csodálkozva a nejem.

Tényleg nem volt, tömény vasbetonból készülhettek a falak.

Teltházzal kezdődött meg a színdarab.

A fanyar, néhol igazán kacagtató humor volt jellemző a színműre. A különböző, mégis nagyon hasonló párkapcsolatok volt a mű központi témája. Olyan dolgok hangzottak el, amik minden házas embert foglalkoztatnak, sokszor szabadszájú őszinteséggel. Szinte mindenki magára ismerhetett egy kicsit az előadás során. Számomra az volt még külön kacagtató, amikor előttünk egy negyvenes nő oldalba bökte a párját: „Te ezen nevetsz?! Bezzeg otthon nem vagy ilyenkor ilyen derűs!” Aztán volt olyan is, hogy egy férfi az előadás egyharmadánál elhagyta a színháztermet, pedig a sperma-monológ csak eztán következett.

Jó előadás volt, sok mindent megmutatott a párkapcsolatok problémáiból, hétköznapjairól.

Forrás: flagmagazin.hu

A többszöri vastaps után, kiözönlött a tömeg a ruhatár felé. Nagy tumultus alakult ki a pult előtt. Nem tudtam eldönteni, hogy hol kezdődik a sor, mert össze-vissza álltak az emberek. Más sem tudta, merre az annyi. Találomra beálltam egy idős úr mögé. Srégen előttem egy másik öregúr toporgott, látszott az arcán, hogy tanácstalan és máris fogytán a türelme. Aztán oldalra pillantott az előttem álló szintén koros emberre, aki maga volt a megtestesült nyugalom. Ennek láttán összeráncolta a homlokát, valami miatt zavarta ez a rendíthetetlenség. Látható volt, hogy nem bírja ki, és odamond valamit a nyugodtan várakozónak. Így is történt.

Látványosan ránézett a mellette ácsorgóra és megszólalt, mintha csak úgy, fennhangon mondaná: - Itt nem tud kialakulni semmi?

Erre a megszólított nyugodt rezignáltsággal annyit felelt: - Képzelje, olyan országban élünk, ahol semmi nem tud kialakulni.

A kekeckedő nagyon meglepődött, nem erre a feleltre számított. Én is nagyot néztem. Kellett egy kis idő, mire a türelmetlenkedő férfi meg tudott szólalni. Beszédes volt az arca, a türelmetlen haragból csodálkozásba csapott át, majd az aha-élmény tükröződött az arcán, végül az egycsonakbanevezünk érzés. Onnantól kezdve megenyhült a férfi, és a két öregúr kedélyesen, szomorkásan a magyar helyzetről kezdett el diskurálni.

Az a furcsa, hogy manapság mindenkinek mindenről AZ jut az eszébe: az életkörülményeink, a lehetőségek nem létezése, a gazdasági helyzetünk, a belpolitikánk: a mai magyar valóság. Nem normális ez! Mert minden ilyen jellegű gondolatunk pesszimista, lemondó, letargikus és a frusztráltság miatt agresszív.  Hol van az optimista jövőkép? Kint. Ausztriában, Németországban, Angliában és sorolhatnám. Mi már újból gulyáskommunizmusban élünk, csak mára kiölték belőlünk az önmagunkon való nevetést és az iróniát. Nem engedik. Itthon valóban nem tud kialakulni semmi, jó. Legalábbis mostanság nem.