Nőkről és férfiakról férfi szemmel - történetek Magyarországon innen.

Kórházba ment magas vérnyomással és inkább elmenekült

2019/05/05. - írta: lafe blog

A villamoson ülök, és majdnem alszom, álmosító az idő. Meg sem próbálok olvasni, kifelé bámulok az ablakon és teljesen kikapcsolok. Azt sem tudom, melyik megálló következik, de van időm, ezzel sem foglalkozom. Mellettem egy tinédzserlány ül, fülében füles. Popzenét hallgat, sajnos túlságosan is jól hallom, annyira, hogy azt is meg tudom állapítani, hogy koreai zene szól a fülében, talán BTS.

Velem szemben két idős ember ül, mind a kettő hetven fölött van. Az egyik ráncos bőrű, hosszúkás feje meg-megrándul. A másik egy erőteljesen túlsúlyos, haja szürke és egyfolytában beszél. Folyamatosan ugyanazon a hangszínen mondja és mondja, nem érződik ki érzelem a hangjából, s úgy tűnik, közben egyáltalán nem vesz levegőt. Ez által olyan monoton, hogy ha nekem lenne beszélőpartnerem, többször is elkalandozna a figyelmem és egy idő után úgy hatna rám, mint kisgyermekre az altatódal. Partnerén is látszik, hogy unja, többször is közbeszólna, vagy véleményezne, de testes társa nem hagyja. Egy rossz csaphoz hasonlít, ami csak folyik és folyik, s az istennek sem lehet elzárni.

A betegségeiről beszél, az orvoshoz járásról, a gyógyszereiről. Aztán egy kórházi kalandjába kezd bele. A kórházi körülményekről beszél körülményesen, hosszan, unalmasan.

Arra kapom fel a fejem, mikor azt mondja: – Megkérdeztem a nővérkét, hová tegyem a ruhámat. Erre a hátam mögött a falra bökött. Megnéztem, mire mutat. Egy rozsdás szög állt ki a falból. „Igen, de itt van a táskám.”, mondtam, „Nincsen egy szekrény…? Erre közbevágott és azt mondta, „Az ágy alatt rengeteg hely van.” „Értem én, de nem fogja a takarítónőt zavarni?” Mire azt mondta, „Ha jön”, és a ha szócskát megnyomta, „akkor tegye fel az ágyra.” Aztán otthagyott. Mi lett volna, ha nem adtam volna neki ezer forintot? Akkor még le is köp.

Ejha!”, gondolom, „Ez több mint szörnyű körülmény!” Megrázó így az életben hallani a kórházi körülményekről, nem ugyanolyan, mint internetes hírportálon olvasni, vagy a híradóban látni. Szerencsére egyelőre makkegészséges vagyok, nem kellett kórház közelébe mennem, még soha nem műtöttek meg, semmim nem tört el.

– Miért is kerültél be?

– De Jóska, ezzel kezdtem!

– Igen-igen, de miért is?

– Hektikusan magas volt a vérnyomásom, és beutalt a körzeti orvos, hogy beállítsák. Na, de éppen ez az! Már második napja feküdtem bent a kórházban, és a nővérkén kívül, akit csak az első napon láttam, rám sem hederített szakorvos. Két nap alatt egyszer nem mérték meg a vérnyomásomat. Akkor hogy a nyavalyában tudják így beállítani?

– Ne mondd, hogy nem volt nálad orvos!

– Pedig bizony, hogy nem volt! A magam szorgalmára szedtem a korábban felírt vérnyomásgyógyszeremet. De ettől még nem voltam biztos benne, hogy rendben van a vérnyomásom.

– És mi volt?

– Az volt, hogy a második nap délutánján felöltöztem és hazamentem. A folyosón megállított a nővér, „Maga meg hova megy?” „Haza”, mondtam tömören. „Ez nem így történik…” „De nem ám!”, fojtottam belé a szót, „Bejöttem magas vérnyomással, hogy beállítsák a vérnyomásom, és két nap alatt nem, hogy nem láttam egy orvost sem, de még a vérnyomásomat sem mérték meg! Úgy gondolták, hogy majd hajcsizom kicsit, és majd beáll magától? Vagy két napot meditálok, és majd heuréka élményem lesz: „Hoppá! Megvan! Ezt és ezt a gyógyszert kell beszednem, ilyen és ilyen mennyiségben! Hagyjon engem békén! Saját felelősségre elhagyom az intézményt!”

– És mi lett a vérnyomásoddal?

– Másnap elmentem a körzeti orvosomhoz, és elmeséltem neki mi történt, vagyis, hogy semmi. Nagyokat kacagott. Na, nem rajtam, hanem, ahogy elmondtam, és felhívta orvoskollégáját, hogy fogadjon. Nem voltam körzetes, de így fogadott a doktor úr, és nem csak a vérnyomásomat állította be, hanem egyúttal a cukromat és a koleszterinemet is. Mert ő kivizsgált!

Ez igen!”, gondolom „Itthon nem szabad betegnek lenni, mert nem éli túl az ember! Meg azt is mondani szokták, csak ne öregedj meg!”

A két idős ember két megálló után leszáll, a koreai zenét hallgató tini szerencsére már korábban. „Karakán volt a magasvérnyomásos bácsi.”, gondolom, és a következőnél magam is leszállok.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://lafe.blog.hu/api/trackback/id/tr3614805086

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.