Nőkről és férfiakról férfi szemmel - történetek Magyarországon innen.

Kérem a panaszkönyvet!

2018/12/18. - írta: lafe blog

Forrás: Can Stock Photo

Karácsony előtti vásárláson vagyok, betérek egy kis és nagy háztartási gépeket áruló szakboltba. Van némi elképzelésem, de mindenképpen át szeretném nézni a kínálatot. A neten kinéztem a megfelelő vasalót, de előbb személyesen akarom megtapasztalni. Nem mindenki van ezzel így. Például az imént érkező középkorú házaspár sem, célirányosan a vevőszolgálathoz mentek.

A körszakállas, haját hajgumival copfba összefogó, jólszituált férfi egy porszívót hozott vissza, amit a webáruházban vásárolt.

– Élni szeretnék a tizennégy napos elállási jogommal – mondta köszönés után.

A fiatal, huszonéves boltalkalmazott átvette a dobozába visszacsomagolt szerkezetet.

Nem nagyon figyelek eleinte rájuk, a vasalókkal vagyok elfoglalva. De egy idő után kezd érdekessé válni a szituáció.

A magas, félénknek tűnő vevőszolgálatos lány akkurátusan leellenőrzi a porszívó minden egyes alkatrészét.

– Mi volt a probléma vele?

– Probléma nem volt, csak nem vagyunk megelégedve a szívóteljesítményével és a tisztítófej könnyen lejön róla.

A lány nem válaszol, továbbra is az alkatrészeket vizsgálgatja, úgy, mintha helyszínelő lenne, és valamilyen árulkodó nyomot szeretne rajta felfedezni. Erre a tüzetességre figyelek fel. Látom, a házaspár sem érti a górcsőellenőrzést.

– Felajánlom önnek, hogy visszaveszem a gépet, de az ára mínusz tíz százalékot tudok érte adni.

– Ezt nem értem – döbben meg őszintén a férfi –, három napja szállították ki. Kipróbáltuk és nem találtuk megfelelőnek. Miért von le tíz százalékot?

– Nagyon koszos. Látja? Itt – mutatja a porszívó oldalát -, piszkos, a kerekén js látszik, hogy használta.

– Vadonatúj! Kétszer használtuk! – mondja értetlenül a férfi és kezd ingerült lenni.

– Jó, akkor jegyzőkönyvet kell felvennem. Beleírom, hogy felajánlottam az áru értékét mínusz tíz százalékot, de azt nem fogadták el.

– Rendben.

Míg a számítógépben ír a lány, a házaspár értetlenül megbeszéli egymás közt az elhangzottakat. Egyikőjük sem érti, most mi ez. Én sem.

– Tessék – adja át a lány a jegyzőkönyvet.

– Na, neee! Ezt most nem értem. Azt írja, „mocskosan adta át”, meg azt, „megsem kísérelte kitakarítani”. Megjegyzem, a „megsem kísérelte”, az három szó: meg sem kísérelte. Meg azt írja „megrongálta a csomagolást”. – Az alkalmazott lány fülig pirul és levegőért kapkod, mintha rettentő dolgokat vágnának a fejéhez. A középkorú férfi folytatja.  – Hogy lehet így fogalmazni?!

Láthatóan nem érti a lány.

– Ez annyira blikkfangos és szubjektívan eltorzított, mintha a Lokálban, vagy a 888-ban olvasnám, és megjegyzem, annyira is igaz! Így nem lehet írni jegyzőkönyvet! Nem vihetjük bele az érzelmeinket! Nem mocskos, hanem koszos! – Egyre felháborodottabb a férj. – Hogy írhat le olyat, hogy „megrongálta a csomagolását”?! Rongálni, egy huligán szokott! Kikérem magamnak!

A vevőszolgálatos reszkető kezekkel megmutatja azt az egyetlen nejlondarabot, amin szakítás látható.

– Igen, látom! Mondja, maga hogyan nyitna ki egy lehegesztett nejlont?! Ezt nem írom alá! Kérem, fogalmazza meg újra!

A lány lángvörös arccal és reszkető kézzel visszaveszi a kinyomtatott jegyzőkönyvet és újra gépelni kezd.

– Még ilyet! – füstölög a nejéhez fordulva a férfi – Ez nálunk, mit nálunk, mindenhol rutinmunka! Így fogalmazni! Mintha valami vandálok lennénk! Egy exellent új termékről beszélünk! Nálunk a lányok azonnal visszáruznak és kifizetik készpénzzel az adott árucikket, vagy ha kéri az ügyfél, akkor átutaljuk az összeget. Nem csinálunk belőle ekkora ügyet és pláne nem kell nálunk az ügyfélnek vádlottnak éreznie magát, csak ügyfélnek!

– Átutaljuk az összeget – néz fel a lány párás szemekkel, mint, aki mindjárt elsírja magát.

– Tessék?!

– Átutalással fizetett, átutalással kapja vissza a pénzét.

– Ilyen szabály nincsen!

– Nézze meg a honlap...

– Már megnéztem! – Előkapja a vevő az okostelefonját. – Nincsen ilyen kitétel a honlapjukon! ... Itt is van... Nem, nincsen! Tudom, hogy nekem van igazam! Nézze meg!

A lány arca a piros összes árnyalatában játszik, a szája reszket, közben a monitorára mered és nagyokat hallgat.

– Tessék – tesz egy lapot a férfi elé -, átírtam. A cégünk jogásza megkeresheti önt, és, ha úgy ítéli, akkor vissza kell fizetnie.

– Higgye el, tudom! De közel sem hiszem! Ekkora tétel esetén nem! Nálunk is csak különleges esetekben konzultálunk a miénkkel! Ez, ugye, nem fenyegetés volt?! Tudja mit? Nekem ebből elegem van, beszélni szeretnék a vezetőjével!

Megreszket a lány feje, a céklaszín eléri a fülét is.

– Én vagyok itt a vezető.

Nem tudja a középkorú férfi leplezni a csodálkozását, minden kiül az arcára, de nem tud megszólalni.

– Hol dolgozik maga? – kérdezi a beállt csöndben a lány.

– Szintén a kereskedelemben... de ez hogy jön ide?! Semmi köze hozzá!

– Csak mert ennyire jól tudja ezt a dolgot.

Közben a férfi az orra elé tolt második jegyzőkönyv változatát olvassa.

– Ezt sem írom alá! Benne hagyta a „megrongálta” kifejezést, meg, hogy „meg sem próbálta kitisztítani”! Nagyon fárasztó ez a procedúra! Pedig ennek néhány percnek kellett volna lennie! Ráadásul személyeskedik velem, megkérdezi, miért hozom vissza az árut, holott nem kell indokolnom, kukacoskodik... Mondhatnám, kérem a panaszkönyvet, de arra csak egy hét múlva kapok választ...

– Egy hó hónap van a válaszadásra – mondja büszkén a lány, hogy végre valamit jobban tud.

– Igen, egy hónap, de megszoktam, hogy nálunk egy héten belül válaszolunk, mert így helyénvaló.

Először szólal meg a felesége.

– Nem értem, miért viselkedik úgy velünk, mintha valami rosszat tennénk! A férjem régebben dolgozik a kereskedelemben, mint maga, egy állami cégnél dolgozik! Maga még a szabályzatot sem ismeri, hogyan engedheti meg magának, hogy így viselkedjen!

– Ezt nem kellett volna mondanod! – Néz rosszallóan a nejére a férfi. – Nem tartozik ide, direkt nem mondtam! Nem ez a fontos!

– Menjenek, menjenek... – mondja a lány, majdnem sír, közben széttépi a jegyzőkönyvet -, a pultnál kifizeti a kolléganőm. Készpénzzel!

– Köszönöm! Én ezt nem értem, miért nem lehetett már az elején így eljárni? – ezt már a feleségének mondja – Mire volt ez jó? Már régen végezhettünk volna! Vihar a biliben.

Hát, ennyi. Ez így is sok volt. A helyszínen is, aránytalanul. Mindenki vonja le maga a konklúzióját.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://lafe.blog.hu/api/trackback/id/tr9114491350

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.