Nőkről és férfiakról férfi szemmel - történetek Magyarországról innen.

Vevőszolgálati terror az áruházban

2018/08/17. - írta: lafe blog

Beállok a sorba a vevőszolgálatnál, hogy érvényesítsem a powerbankra a garanciát. Egy alacsony, vörösruhás nő áll előttem a férjével. A nő egyfolytában beszél, a férje türelmesen hallgatja. Igen, nem és néha rövid vélemény hangzik el a férfi szájából. A női monológból azért sok érdekes dolog kiderül a számomra.

Például az, hogy míg a bevásárló központban vásároltam, leszakadt az ég. Felnézek, valóban úgy kopog az eső az üveg mennyezeten, hogy jégesőnek tűnik. Eddig is hallottam ezt a monoton, vad zörgést, de nem foglalkoztam vele. Aztán azt is megtudom, hogy a piros ruhás nő (nem mellesleg igencsak helyes) azért zúdult be a férjével az áruházba, mert elkapta a viharos eső, és gondolta, esernyőt vesz. Egy egyszerű, kinyithatósat választott, tényleg csak azért, hogy haza tudjanak menni a férjével. Csupán ezer forintba került. Azonban ahogy kinyitotta, a kezében maradt a nyele. Ezért állnak előttem sorban. És nem azért az ezer forintért, amibe került, hanem, mert - innen is jól látni - egy kétezer-ötszáz forintba kerülő, piros virágos másik ernyőért, amire, persze, ráfizetnek.

Ahogy elnézem, az egy ernyő mellé végül jócskán kerültek más áruk is a bevásárlókocsiba. Úgy fel vannak pakolva, mintha egy nagy vendégseregnek vásároltak volna.

– Jó napot kívánok! – mosolyog rá a vörös ruhás nő a huszonéves vevőszolgálatos lányra, és hosszan ecsetelve elmeséli a történetét, amit már hallottam, és hogy levásárolná a selejt esernyő árát.

A gumival összefogott hajú lány szó nélkül végighallgatja a sztorit, de közben már az esernyőért és a blokkért nyúl, hogy intézze, amit ezügyben intéznie kell. Konstatálja az ernyő hibáját, kontrollálja a blokkot, majd írni kezdi a jegyzőkönyvet.

– De tudja, én le szeretném vásárolni az árát...

– Tudom, tudom. Kiállítom a jegyzőkönyvet, visszakapja a termék ellenértékét és levásárolhatja.

– Ne haragudjon, látja, hogy meg vagyunk pakolva a férjemmel, mindent itt vásároltunk. Megkérhetném arra, hogy szólna az egyik munkatársánk, hogy hozza ide azt a virágos esernyőt? Itt kifizetem önnél.

– Odaadom a pénzt, bemennek az áruházba és megveszik.

– De ennyi csomaggal nem szeretnék újra bemenni és sorban állni a kasszánál...

– Én nem tudok az ernyőért menni, itt is sor van.

– Nem arra gondoltam, hogy maga menjen, hanem szóljon, legyen szíves, egy kollegájának. De az imént ezt is mondtam.

– Hívom a főnököt – zárja rövidre a beszélgetést a lány.

Kisvártatva megjelenik egy harmincas, igencsak zilált és űzött férfi.

– Igen? Mi a probléma? – fordul a piros ruhás nőhöz.

– Jó napot kívánok! – hangsúlyozza ki a mondatot a vevő – Nincsen probléma, csak az imént vettem egy ernyőt, ami azonnal elromlott, és arra kértem a munkatársát, hogy szóljon egy kollégájának, hogy hozza ide azt a virágosat, mert azt szeretném megvenni e helyett.

– Menjen be, és vegye meg! – mondja arrogánsan a főnök.

A vörös ruhás nő türelmesen újra elmondja, miért nem menne be.

– Mit képzel maga! Munkaerőhiány van, nincsen az ilyesmire ember! – förmed a nőre a férfi.

– Kikérem magamnak ezt a hangnemet! Maga itt a főnök?

– Aha.

– Kicsikém, hagyjad, bemegyek és megveszem az ernyőt... – fordul a nőhöz a férje diszkréten.

– Dehogy hagyom! Én szépen kértem az urat, ő meg úgy beszél velem, mint egy kutyával. Inkább a vásárlók könyvét kellene kérnem...

Mögöttem már türelmetlenek a sorban állók. Részemről a hölgyön ámulok, hogy milyen karakán, és voltaképpen igaza van. „Munkerőhiány... De durva ezt így élőben hallani, és nem csak a sajtóban olvasni!”, gondolom.

– Nnna, adja már azt a rohadt ernyőt! – fordul vissza hirtelen a vezető, mert elmenőfélben van, és erőszakosan kikapja a nő kezéből, majd eltrappol – Nesze! – nyomja a vevőszolgálatos lány kezébe, és meg sem áll - Majd értékcsökkentként eladjuk valaki másnak.

Kisvártatva újra megjelenik a vezető, nagy dirrel-dúrral hozza a virágos ernyőt, és a pultra csapja, mintha egy kiló hús lenne.

– Számlázd le neki – vakkantja oda a vevőszolgálatos lánynak, és már tovább is áll.

A piros ruhás nő elképedve és felháborodva néz utána. Én is így teszek. De az jut az eszembe, ez a szerencsétlen vezető is szaré’, húgyé’ dolgozik itt, kihajtják a belét, megbecsülése semmi, jövőképe nulla, mindenkiben csak az ellenséget látja, aki problémát okoz neki. Nem védeni akarom, de megértem azt az oldalt is. Nagyon szomorú ez, pedig mehetnének jobban is a dolgok ebben az országban.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://lafe.blog.hu/api/trackback/id/tr7714185345

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.