Nőkről és férfiakról férfi szemmel - történetek Magyarországról innen.

Beköltözött egy hajléktalan a lépcsőházunkba

2017/11/21. - írta: lafe blog

Késő este, tíz óra körül vittem ki a szemetet. Vihettem volna korábban is, de akkor nem volt affinitásom hozzá. Még szerencse, hogy a szemétledobó aknája a lépcsőház mellett húzódik és nem lakások falszomszédja. Így is minden egyes alkalommal túl hangosnak találom, de rá kell ébrednem, egyáltalán me hangosabb a szomszéd tévéjénél.

Éppen végeztem a ledobással és jöttem ki a lépcsőházba, amikor az alattunk lakó fiatal apuka hangját hallottam meg. Valamit kiabált, nem értettem, mit, mert artikulálatlan volt. Félelmet, felháborodást, tanácstalanságot éreztem ki a hangjából. Azonnal lesiettem hozzá.

A szárító előtt állt toporogva, vörös arccal és éppen azt kiáltotta el-elfulladó hangon, hogy: - Jöjjön ki azonnal, különben.... különben felhívom a rendőrséget. Nem érti? Megyek!

  • Szia! Mi a baj? Mi történt? – léptem hozzá megilletődve.

Először megijedt, mert nem hallotta, hogy mellé léptem, aztán megkönnyebbülés és remény gyulladt ki a szemében.

  • Jaj, de jó, hogy jössz... – nem tudta befejezni, egy reszelős, durva hang közbevágott.
  • Mi van má'? Nem törtem fel a zárat, hé, nyitva volt. Nem érti, hé?

A szárítóhoz és a szemétledobóhoz vezető ajtó mögül szólt a hang. A szomszéd odaugrott az ajtóhoz és egy keménynek szánt mozdulattal megrúgta, mint, aki be akarja rúgni. De látszott, hogy fél, a rúgás csak kicsi lódítás lett. Hatására picit beljebb mozdult az ajtó.

  • Héj, na! Az istenit, megyek na! Nem érti, hogy nyitva vót?

Gyorsan odaléptem az ajtóhoz, és feltártam.

Egy szakadt és büdös, ráadásul borszagú hajléktalan férfi éppen egy koszlott szivacsot göngyölt össze, amin korábban aludni próbált.

  • Nem tudom kirakni.... Segíts nekem! – mondta kétségbeesve a szomszéd.
  • Az isten rohadalmát! Megyek má' ! Mondtam, hogy nem törtem fel a zárat! Nyitva vót!

Még egyebeket is mondott, de az nem tesz semmit hozzá a történethez, mert tömény káromkodás volt. Vörös volt az arca, különösen az orra, és barna szeméből döbbenetes lemondás, keserűség áramlott. Hátára vette kopott hátizsákját, hóna alá csapta összegöngyölt matracát és felkapta szutykos, szakadt auchanos szatyrát, amiben a hálózsákja volt, és kicsit bizonytalan léptekkel elindult a lépcsőhöz.

Utána vetettem magam.

  • Várjon! Honnan van kulcsa a lépcsőházhoz? És a szárítóhoz?
  • Nincs kulcsom. Beengedtek. A szárító meg nyitva volt.
  • Nem mondja már, hogy beengedték, itt egy csomó idős ember lakik, akik senkit nem engednek be.
  • Mondom, hogy beengedtek.

Közben leértünk a kapuhoz, és már ki is lépett az utcára.

  • Nem teszek feljelentést, csak a kulcsokat kérem. Meg azt, kitől kapta a kulcsot?
  • Értse már meg, nincsen kulcsom, beengedtek!

Vagy ötszáz méteren keresztül kísértem, és próbáltam kiszedni belőle, honnan szerezte a kulcsot, és adja vissza. Végül hagytam, hadd menjen.

Mikor visszaértem a házunkhoz, látom, kint, az utcán vár a szomszéd. Még mindig felindult, és ahogy meglát, elém siet.

  • Bevallotta hogy van kulcsa? Vissza tudta tőle kérni? Honnan szerezte?
  • Tagadta, hogy lenne kulcsa. Váltig azt állította, hogy valaki beengedte, de nem árulta el, kicsoda.
  • Hazudik! Az nem lehet!
  • Mi történt valójában?

Mintha csak erre a kérdésre várt volna, elkezdett dőlni belőle a szó.

  • Kivittem a szemetet, amikor nyitnám a szárító ajtaját, és nem nyílik. Beljebb akartam taszajtani, de akadt. Erre elkezdett káromkodni a hajléktalan. Nagyon megdöbbentem. Már akkor gyanús volt, amikor láttam, hogy nincsen bezárva a lakat. Mondtam neki, mit keres itt? Hát alszom. Ennyit vakkantott vissza. Mondtam, menjen innen. De csak annyit válaszolt, nem megyek. Erre mondtam, akkor hívom a rendőrséget, és éppen elindultam, amikor jöttél. Kétszer már találkoztam vele. Egyszer éjjel le kellett vinnem a kutyát sétálni, mert ment a hasa, és nem lifttel, hanem gyalog, a lépcsőn jöttem vissza. A lépcsőfordulónál feküdt a matracán. Meg sem mozdult, mikor meglátott. Azután másik alkalommal éjfél körül kimentem, hogy bezárjam a rácsot, mikor kinyitottam az ajtót, vele néztem szembe. A fentébb levő lépcsőfordulónál feküdt, és engem nézett. Mindkét alkalommal dühített, hogy egyáltalán nem zavarta, hogy észrevettem. Mintha tök természetes lenne, hogy ő ott alszik. Nem tettem ki a szűrét, mert sajnáltam. De ezek után meg egy másik hajléktalant találtam. Kiléptem este a bejárati ajtón, amikor ő éppen kiszállt a szintünkön a liftből, sötét volt a lépcsőházban. Észrevett, és gyorsan becsukta a liftajtót, hogy semmi ne világítson, és a szárítóhoz szaladt. Ám pechjére zárva volt. Mikor odaértem, a falhoz simult és ellenkezőleg fordította fejét, mintha így nem láthatnám. Őt kitessékeltem, egészen az utcáig kísértem. Ő is azt állította, hogy valaki beeresztette. Sajnálom én őket, de akkor is! Büdös van tőlük a lépcsőházban, megijedhetnek a gyerekek, a nők... Most képzeld el, este, teszem azt, színház után jön fel a feleségem a lépcsőn, hát hogy megijedne. Meg ezt a szemtelenséget, hogy hiába lát meg engem, meg sem mozdul, csak fekszik tovább, mintha csak a hálószobájában lenne.

Még sokáig panaszkodott, aztán végre megnyugodott, és elbúcsúzott.

Iskolatárs anyukától hallottam már róla, hogy az ő házukba télen nem egy, hanem egyszerre több hajléktalan is beköltözik éjszakára. Nem tudják kiűzni őket, mert a tizediken át tudnak menni a másik lépcsőházba, és elmenekülnek. Este nem mer egyedül kimenni a lépcsőházba. Büdösek is, meg nem is beszélve arról, hogy a lépcsőházba piszkítanak, vizelnek. A lakók nem ügyelnek arra, hogy rendesen becsukják a kaput, és beszöknek a szerencsétlenek. Megértem őket, jön a hideg, az eső is esik már, az aluljárókból a rendörök kiterelik őket. Kevés lenne a hely a hajléktalan szállókon? Nem tudom. Nehéz együtt lakni egy hajléktalannal, vagyis hogy lényegében beköltözik a lépcsőházba, fura belegondolni abba, hogy lakásod falának túloldalán egy, vagy több hajléktalan alszik rendszeresen. Az anyukát is megértem.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://lafe.blog.hu/api/trackback/id/tr3313331731

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.