Nőkről és férfiakról férfi szemmel - történetek Magyarországról innen.

Kutyahús Magyarországon?

2017/09/07. - írta: lafe blog

A kedvenc ebédlő helyem egy egyszerű kínai gyorsétterem. A berendezése szokásos, semmi különös, de ami megfizethetetlen, nagyon családias - az árak pedig nyomottak. Nem tudom, hogyan éri meg fenntartani, pláne úgy, hogy mindig ad a kedves és mókás kiszolgáló, aki egyben a tulajdonos, vásárláskor valamilyen ajándékot a vendégnek.

Ha valaki egy főételt vesz, kap hozzá egy szerencsesütit. Két adag esetén kellemesen csípős, savanyú-sós kocsonyás forró levest ajánl fel per kopf ingyen. Ha kettőnél több adagot kér valaki, akkor a levesek mellé egy nagy zacskó rákszirom is jár ajándékba. Egyébként remek ételek vannak itt, nem zsírosak, nem túl fűszeresek, kifejezetten ízletesek. Gondolom, családi vállalkozás. Ráadásul szórakoztató (a nevét nem írom le) figura a kiszolgáló, jellegzetesen kínai akcentussal, de kitűnően, élvezhetően beszéli a magyart. Valamit nagyon jól csinál, mert komoly törzsvendég bázisa van.

A múlt hét elején, kedden fél egykor mentem át hozzá, hogy ebédeljek. Tele volt a helyiség, de szerencsémre, mikor már fizettem, felszabadult egy asztal. Szokásosan ránézésre választottam kínálatukból, és kaptam hozzá kínai levest (törzsügyfélnek számítok, és mi vipesek vagyunk). Nem sokára egy házaspár az asztalomhoz kéredzkedett, mert egyáltalán nem volt szabad hely.

Benyitott a kifőzdébe egy ötfős társaság, két harmincas férfi és három huszonéves nő. Öltözetük alapján és viselkedésük miatt arra következtettem, hogy irodában dolgoznak és munkatársak. Harsányan, nevetgélve jöttek be úgy, mintha övék lenne az egész helyiség, vagy úgy, mintha külföldi turisták lennének. Különösebben azért nem voltak zavaróak: nem voltak tirpákok, csak éppen annyira voltak hangosak, hogy mindenki feléjük fordult, vajon kik ezek. Egy, a feje tetején enyhén kopaszodó harmincas férfi volt a vezetőjük, neki volt a legnagyobb hangja.

– Mondtam, hogy később jöjjünk, itt egy gombostűt sem lehet leejteni – mondta a társaság középpontja, mire a három kollegina hangosan vihorászni kezdett, mint akit csiklandoznak.

Tovább poénkodva megindult a férfi holdudvarával a pulthoz.

– Mi legyen? Inkább elvigyük az ebédünket? Áh – legyintett – Hátha felszabadul egy asztal – és körbenézett.

– Mi mindjárt végzünk, idejöhettek majd – monda mosolyogva kettő asztalra tőlem egy szőke, öltönyös férfi.

– Á, köszi, kedves señor! Hálám üldözni fog – és leemelve nem létező kalapját enyhén meghajolt.

– Neked mindig szerencséd van – mondta nagy nevetéssel az egyik munkatársnő, egy hosszú lófarkas, barna hajú.

– Naná, a szerencse királya vagyok! Na, mit együnk?

Ketten voltak előttük, de ők elvitelre kérték az ebédjüket. A társaság a pulthoz tömörült, és tovább cseverésztek.

Közben beburkoltam az ételem felét, nagyon éhes voltam és kortyoltam kicsit a mézes zöld teából.

– Szia, drága barátom! – köszöntötte a vidám fickó a kínai eladót, mikor sorra kerültek – Most vagyunk itt először, nem régen költözött ide a cégünk, és megtaláltuk ezt a helyet…

És beszélt, beszélt, levegőt sem vett. A kínai tulajdonos fülig érő szájjal hallgatta és csak bólogatott. A hosszú beszédfolyam végére hallhatóan és láthatóan elfogyott a férfi a lendülete, kipukkantak a poénjai és plöttyedten lifegtek. Úgy tűnt, zavarba jött a szó nélkül mosolygó és csak bólogató tulajdonostól.

– Szóval, enni jöttünk. Mit ajánlasz?

– Mindent.

– Ennyit nem tudunk enni. Hahaha! De nézzük... Ez mi? – bökött rá az egyik ételre.

– Tyirke.

– És ez?

– Tyirke.

– És ez? Várjál! Kitalálom. Csirke?

A kínai csak vidoran bólogatott.

– Na és ez?

– Kutya.

– Micsoda! – zökkent ki szerepéből a fickó – De kutyát nem lehet Magyarországon enni!

– Ja, akkor tyirke.

Döbbenten nézett rá a férfi, a kifőzdében ülők pedig, velem egyetemben, teli szájjal kacagni kezdtek. Volt, aki kurjongatott nagy vidámságában. „Ez állati jó volt!” A fickó arca megnyúlt, látszott, leforrázva érzi magát, aztán hirtelen felnyihogott, és nagy horkantásokkal röhögött és röhögött.

Mire mind az öten rendeltek, tényleg felszabadult a hatszemélyes asztal, és én is végeztem. Mikor kifele menet elhaladtam a már kevésbé harsány új vendégek mellett, és a harmincas, a feje tetején enyhén kopaszodó férfira tekintettem, akaratlanul is elmosolyodtam. Igazából majdnem kipukkant belőlem a nevetés.

Azóta három alkalommal is láttam a feltűnési viszketegségben szenvedő férfit a holdudvarával a kínai étteremben, de csak azért ennyiszer, mert nem minden nap ide járok ebédelni, és sokkal visszafogottabb volt, habár kutyából nem lesz szalonna. A harmadik alkalommal már meg tudtam állni, hogy ne mosolyogjak rajta, pedig a kínai tulajdonos mindannyiszor úgy köszöntötte: – Á, itt ván a kutyáhúsos vendégem! Szijá, szijá!

86 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://lafe.blog.hu/api/trackback/id/tr9612806372

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Graves 2017.09.07. 20:42:51

mi ez?
cirke
és ez?
kutya
na de...
akkor cirke

1000 éves vicc.
Szánalmas blogger.

Dzsano 2017.09.07. 20:54:02

B+ én meg azt hittem, kapok tippet, hol lehet kutyát enni.

Graves: +1 :)

Powerslave 2017.09.07. 21:08:25

@antisocialnetwork: Nem tanult meg. (Pl. a szőke öltöny mi a faszom?)

A "tisztelt" bloggert arcon kellene vágni egy vemhes macskával.

kvadrillio 2017.09.07. 21:29:48

MENEKÜLTEK SZINTE MINDEN ORSZÁGBÓL UGYAN AZÉRT MENEKÜLNEK MINT MAGYARORSZÁGBÓL ! ÉS A GAZDAGOK MINDENHOL MÉG GAZDAGABBAK LESZNEK ÉS AZ ADÓPARADICSOMOKBAN PEDIG MÉG TÖBB ADÓMENTESEN KILOPOTT MILLIÁRD HALMOZÓDIK FEL !!!!!
Új menekülthullám indult el Koszovóból
szeptember 7. 10:36 - szerző: MTI
Több százan keltek útra.

A gazdasági nehézségek és a belpolitikai válság miatt elégedetlen koszovói albánok százai indultak útnak az utóbbi napokban, hogy az Európai Unió országaiban próbáljanak meg boldogulni. A szerb közszolgálati televízió (RTS) helyi tudósítója szerint szinte olyan tömegek vannak esténként a pristinai autóbusz-pályaudvaron, mint a két évvel ezelőtti kivándorláshullám idején.

A helyszíni riport szerint a koszovóiak először Belgrádba utaznak, és onnan folytatják útjukat Nyugat-Európába, főként Németországba és Svájcba.

Az egyik nyilatkozó szerint az elvándorlást a belpolitikai helyzet okozta, a fiataloknak ugyanis nincs jövőképük, és nincs reményük sem arra, hogy boldogulni tudjanak a balkáni országban. Egy másik utazó a kamerán keresztül egyenesen arra szólított fel mindenkit, hogy aki teheti, hagyja el az országot, ott ugyanis nem lehet megélni.

A jegyek már elővételben elfogytak, a későn érkezők elégedetlenek és türelmetlenek – írta a tudósító. Az utazásra várók között olyanok is vannak, akik egyszer már kijutottak külföldre, ám visszaküldték őket, mert a menedékjogi kérelmük nem bizonyult megalapozottnak.

A koszovói belügyminisztérium szerint nincs szó újabb kivándorlási hullámról, és a nyugat-európai országok sem jelentették, hogy megnövekedett volna a koszovói menedékkérők száma. A koszovói állampolgárok csak vízummal léphetnek be az Európai Unió területére, ezért azok, akik legálisan utaznak, hónapokkal ezelőtt kérelmezték már a beutazási engedélyt.

Két évvel ezelőtt a becslések szerint körülbelül ötvenezer koszovói hagyta el szülőföldjét a jobb élet reményében, akkor a legtöbben illegálisan, a szerb–magyar zöldhatáron keresztül jutottak el Nyugat-Európába.

A kivándorlási hullámot 2014 végén, illetve 2015 elején az a hír indította el, hogy Németországban több ezer munkahely vár betöltésre. A koszovóiak jelentős része illegálisan lépett az EU területére, sokuk menedékjogi kérelmét elutasították, és visszaküldték őket Koszovóba.

kvadrillio 2017.09.07. 21:32:36

A CSIRKÉKET PEDIG A FÖLDRŐL BASSZÁK A SZÁNKBA...UGYE....NU, ILYENEK A COCILIZMUSBAN NEM VOLTAK !!!!!

MENEKÜLTEK SZINTE MINDEN ORSZÁGBÓL UGYAN AZÉRT MENEKÜLNEK MINT MAGYARORSZÁGBÓL ! ÉS A GAZDAGOK MINDENHOL MÉG GAZDAGABBAK LESZNEK ÉS AZ ADÓPARADICSOMOKBAN PEDIG MÉG TÖBB ADÓMENTESEN KILOPOTT MILLIÁRD HALMOZÓDIK FEL !!!!!
Új menekülthullám indult el Koszovóból
szeptember 7. 10:36 - szerző: MTI
Több százan keltek útra.

A gazdasági nehézségek és a belpolitikai válság miatt elégedetlen koszovói albánok százai indultak útnak az utóbbi napokban, hogy az Európai Unió országaiban próbáljanak meg boldogulni. A szerb közszolgálati televízió (RTS) helyi tudósítója szerint szinte olyan tömegek vannak esténként a pristinai autóbusz-pályaudvaron, mint a két évvel ezelőtti kivándorláshullám idején.

A helyszíni riport szerint a koszovóiak először Belgrádba utaznak, és onnan folytatják útjukat Nyugat-Európába, főként Németországba és Svájcba.

Az egyik nyilatkozó szerint az elvándorlást a belpolitikai helyzet okozta, a fiataloknak ugyanis nincs jövőképük, és nincs reményük sem arra, hogy boldogulni tudjanak a balkáni országban. Egy másik utazó a kamerán keresztül egyenesen arra szólított fel mindenkit, hogy aki teheti, hagyja el az országot, ott ugyanis nem lehet megélni.

A jegyek már elővételben elfogytak, a későn érkezők elégedetlenek és türelmetlenek – írta a tudósító. Az utazásra várók között olyanok is vannak, akik egyszer már kijutottak külföldre, ám visszaküldték őket, mert a menedékjogi kérelmük nem bizonyult megalapozottnak.

A koszovói belügyminisztérium szerint nincs szó újabb kivándorlási hullámról, és a nyugat-európai országok sem jelentették, hogy megnövekedett volna a koszovói menedékkérők száma. A koszovói állampolgárok csak vízummal léphetnek be az Európai Unió területére, ezért azok, akik legálisan utaznak, hónapokkal ezelőtt kérelmezték már a beutazási engedélyt.

Két évvel ezelőtt a becslések szerint körülbelül ötvenezer koszovói hagyta el szülőföldjét a jobb élet reményében, akkor a legtöbben illegálisan, a szerb–magyar zöldhatáron keresztül jutottak el Nyugat-Európába.

A kivándorlási hullámot 2014 végén, illetve 2015 elején az a hír indította el, hogy Németországban több ezer munkahely vár betöltésre. A koszovóiak jelentős része illegálisan lépett az EU területére, sokuk menedékjogi kérelmét elutasították, és visszaküldték őket Koszovóba.

kvadrillio 2017.09.07. 21:35:55

KUTYAHÚS ??? AZ MÉG TISZTÁBBNAK TŰNIK, MINT A FIPRONILLEL BEKENT MÉRGEZŐ TOJÁSOK, A FUZÁRIUMOS LISZTEK( FŐLEG A TELJESKIÖRLÉSŰEK !!!), AZ AFLATOXINOS PAPRIKA ÉS EGYÉB MÁJAT RÁKOSSÁ TEVŐ GYILKOS ÍNYENCSÉGEK.....

vandorszekely 2017.09.07. 22:01:00

@kvadrillio - te mi a retkes lófaszt ettél ember?
@blogger - az oviból is ezzel dobtak ki.

netrunner71 2017.09.07. 22:02:25

Na, mi van? Most kötötték be a netet? A picikét régi pesti vicc egyes szám első személyben leírva.
Nevetséges vagy kispofám.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.09.07. 22:25:49

"A kínai kifőzde tulaja elég frappánsan rakta helyre az arcoskodó vendéget."

Még ha igaz is ez a szófosás...
Mi volt az arcoskodás? Az, hogy meg merte kérdezni, hogy mégis mi a szar van kirakva?

Willkommenskultur 2017.09.07. 22:42:51

ez tök hülyeség mert rég nem esznek kutyát a kínaiak

a kutyahús ugyanis 1 sokkal drágább mint a cirke

2 abban az országban 140x laknak többen és nálunk is van olyan cigány aki ürgét önt bazeg, hát kínában is

de rohadtul nem mainstream

a kínai városiak -úgy 300 millió- gazdagabbak mint a magyarok

Prophetic 2017.09.08. 00:21:45

Ez egy ősrégi, szakállas vicc. Elraboltál öt percet az életemből. Már sosem kapom vissza.

2017.09.08. 00:37:01

Ez egy kb. 20 éves vicc, amit Maksa Zoltán sütött el a Rádiókabaréban.

Kelly és a szexi dög 2017.09.08. 01:12:39

@kvadrillio: ott a pont, ezek a gagyi kifőzdék rosszabbak, mint Csernobil...!

csakférfi 2017.09.08. 05:32:03

Kedves történet.
Amennyiben valós.
:)

Sterbinszky Tivald 2017.09.08. 06:05:03

"árak pedig nyomottak. Nem tudom, hogyan éri meg fenntartani,"

Pénzmosásról tetszett már hallani?

Saank 2017.09.08. 06:38:26

Nem voltak tirpákok? Honnan tudod? Megkérdeztem tőlük ,hogy Magyarországon élő szlovák származásúak-e? És ez miért fontos egyáltalán. Matyók voltak talán ,vagy palócok?

midnightcoder2 2017.09.08. 07:22:00

@kvadrillio: "A CSIRKÉKET PEDIG A FÖLDRŐL BASSZÁK A SZÁNKBA...UGYE....NU, ILYENEK A COCILIZMUSBAN NEM VOLTAK !!!!!"

Szerintem te nemigen járhattál élelmiszeripari üzem közelében a cuculizmusban :-D

midnightcoder2 2017.09.08. 07:25:55

@kvadrillio: "MENEKÜLTEK SZINTE MINDEN ORSZÁGBÓL UGYAN AZÉRT MENEKÜLNEK MINT MAGYARORSZÁGBÓL "

Azért menekülnek, mert túlszaporodtak. Szíriában az 50-es években volt úgy másfél-két millió ember. A háború előtt már több mint 22 millióan voltak. És kb. ugyanzt játszották el Afrikában is. A demográfusok szerint 2050-re ott több mint egymilliárddal több kicsi néger lesz mint ma.

2017.09.08. 07:53:10

@Saank: a tirpák szónak több jelentése van. Az egyik az pont az olyan ostoba, iqhianyos, nagypofájú szarzsákot jelöli, amilyen te vagy okoska.

Void Bunkoid 2017.09.08. 07:53:27

@midnightcoder2: akkor lassan a kínaiak átállhatnának a kutyáról a négerekre :)))))

2017.09.08. 07:53:55

@midnightcoder2: takarodj vissza a hitler jugendes elvtarsaid közé!

halaloszto 2017.09.08. 08:28:44

magyarországon még egy kopaszodó negyvenes sem mondja a nyihogó kolleganőinek azt hogy " itt egy gombostűt sem lehet leejteni".

Ilyet csak modoros írni próbálkozók írnak le. De kimondani élőben még ők sem szokták.

Indriq 2017.09.08. 08:35:38

Látom még ebből is sikerült kihozni egy jó kis migránsozást... GRATULÁLOK AGYMOSOTTAK :)

szevabá 2017.09.08. 08:46:05

1., a kicsi sárga talán az adóbevallásával is poénkodhatna.....
2., lehet a kutyahús lenne a legtisztább étel a kínainál.

2017.09.08. 09:12:50

@szevabá: a kici szárga valószínűleg korrektebb adózás terén, mint ti mélymagyarok...

2017.09.08. 09:14:03

@halaloszto: hogy te ritkán jársz kulturált emberek közé, arról nem a blogger tehet.

Peetee 2017.09.08. 09:16:15

Sikerült az 1000éves vicc mellé kitalálni egy mesét és eladni, mint saját story...ez annyira szánalmas. Persze szépen kiszínezve, ahol ő a törzsvendég, a nagy VIP, aki nagyon trendi, mert lejár ebédelni a kínaihoz minden nap...a mamahotelben nem főznek rád blogger-komám, vagy mivaaaaan????

commentes nikk 2017.09.08. 09:20:10

Egy újabb blogger, aki azt hiszi, elér valamit, ha régi viccek köré szerkeszt egy modorosan előadott, bő lére eresztett, unalmas sztorit, amiről üvölt, hogy kamu. Hát ez nem jött be, ez nem egy gimis irodalmi szakkör felolvasó estje.

Arcade Macho 2017.09.08. 09:24:18

@Dzsano: ne remenykedj!!!
ha van is olyan hely valszeg jo draga lenne
nincsen mit tenni, "kezmuveskedni" kell, csak van koborkutya keznel

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2017.09.08. 09:47:20

@commentes nikk: a blogger a stílusa, és a témaválasztása alapján vélhetőleg nagyon fiatal, meg merném kockáztatni, hogy középiskolás korú, így szerintem el lehet neki nézni, hogy ilyen színvonalú kis bejegyzéssel bontogatja a szárnyait. Mondjuk azt nem értem, hogy milyen megfontolásból került ki az indexes ajánlóba, de rendszeres olvasóként arra már rájöttem, hogy a zsurnalisztikai színvonalat tekintve a szerkesztőség jelentős része örök gyermek. :)

@hullajelölt88: az egy dolog, hogy a kínaiak európai pénzmosó hálózata nemcsak közmondásos, de pont most augusztusban volt egy cikk is egy nagyobb felgöngyölító akcióról, viszont a személyes tapasztalataim alapján ők is, és az indiaiak többsége is a megaláztatások évszázadai után újonnan megtalált nacionalizmus tükrében rendkívül megvetik a hozzád hasonló, saját fajtáját gyűlölő hazátlan embereket.

2017.09.08. 09:58:54

@Vajk a Vitéz Várjobbágy: tudod te szaros pofájú mélymagyar, én egy szóval se mondtam, hogy náluk minden rendben. Csak azt, hogy a fajtátok nagyobb disznó...

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.hu/ 2017.09.08. 10:14:34

Nagyvárosi télutó

Bakancs mállik, amit kirág
Hómezei szórt-sóvirág,
S ameddig az orrunk ellát,
Bűzt érzünk, de jó debellát.

Kutyagumis már a határ,
Bárcsak járna erre tatár,
Kutyafülű, kutyafaló,
S jönne véle import fa-ló,

Melyben bújna ezer sintér,
S elvinné, kit tojni kint ér,
Husinak a kínaiba,
Nem lenne itt semmi hiba!

Kutyából így lőn szalonna
(Budapesten több száz tonna),
S fő belőle híres-neves
Szecsuáni csirkeleves.

illusztrálva:
fradyendre.blogspot.hu/2010/02/nagyvarosi-teluto.html

Cycmen 2017.09.08. 10:37:29

Kár volt ezt a posztot megírni, bár a B1 politizálni próbáló ostoba álproblémákon lovagoló irományai közt ez annyira nem idegesítő! Hajrá blogger majd belejössz!

Cycmen 2017.09.08. 10:41:08

@Frady Endre: Te klaviatúrás orvgyilkos!

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.hu/ 2017.09.08. 10:48:40

@Cycmen: Eddig még egyetlen orvot se gyilkoltam meg a klaviatúrámmal. Kellett volna? :)

Dr.Démonmac1 2017.09.08. 11:21:57

Igaz külföldön, de ettem olyan ételt amiben kutyahús is volt.
Direkt.
Drága volt mint a fene, úgyhogy nem hiszem, hogy itthon megérné összerakni.
(bár tény, hogy a háború alatt ették őket Magyarországon is)

Cycmen 2017.09.08. 11:48:54

@Frady Endre: Eddig még egyetlen orvot se gyilkoltam meg a klaviatúrámmal. Kellett volna? :)

Bárcsak azt tetted volna! Te a magyar nyelvet, meg a posztolók idegrendszerét gyilkolod! :P

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.hu/ 2017.09.08. 12:12:49

@Cycmen: Én nem gyilkolom a nyelvet, csupán edzem, hogy ellenállóbb legyen az értelmi behatásokkal szemben. :)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.09.08. 12:32:38

@Powerslave:

"A "tisztelt" bloggert arcon kellene vágni egy vemhes macskával."

Ez még viccnek is rossz.A bloggert nem tisztem védeni, majd reagál rád, ha akar, de az eszedbe sem jut, hogy egy ilyen akció a terhes macskának még jobban fájna? Akár el is vetélhetne.

OK, persze csak poénból írtad, de még elképzelni is rossz.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.09.08. 12:36:07

@Void Bunkoid:

"akkor lassan a kínaiak átállhatnának a kutyáról a négerekre :)))))"

Nem is rossz ötlet, két legyet egy csapásra. Élelmezés megoldva, túlnépesedés megoldva.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.09.08. 12:43:50

@Cycmen:

"Te a magyar nyelvet, meg a posztolók idegrendszerét gyilkolod! :P"

Frau Ady Endre kínrímjei valóban veszettül fájdalmasak, de azért láthatóan te sem vagy kezdő. Milyaza (sic!) orvgyilkos? Én csak orgyilkost ismerek.

Mondjuk érdekes, mert orvvadász, de orgyilkos. Pedig a sima logika szerint fordítva kellene, mert az orgyilkos orvul gyilkol, az orvvadász meg elorozza a vadat (lásd vadorzó). Na de ezért (is) szép a magyar nyelv. :D

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.hu/ 2017.09.08. 12:55:53

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Mind az orgyilkos, mind az orvgyilkos kifejezés helyes, bár az általuk kifejtett tevékenység fölöttébb helytelen.
Azután van még az orrgyilkos is, mint például az olmützi kvargli, ami egy büdös cseh sajt... :)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.09.08. 13:09:04

@Frau Ady Endre nagyságos asszony:

Tisztelt Asszonyom,

"Mind az orgyilkos, mind az orvgyilkos kifejezés helyes"

Kicsoda-micsoda az az orv, amit/akit az orvgyilkos gyilkol?

Attól, hogy a Google kidob x találatot az orVgyilkosra, az még nem lesz helyes. A muszályra is kapsz pár tízezer találatot, mégsem helyes.

Powerslave 2017.09.08. 13:22:18

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Akkor közkívánatra változtassuk az ítéletet úthengeres arcpakolásra!

Az "orgyilkos" margójára: Valóban az "orgyilkos" alak a helyes, de rendhagyó eset, a mögöttes megfontolást például a www.nyest.hu/hirek/hol-v-hol-nem-v oldalon találhatjuk meg.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.09.08. 13:53:58

@Powerslave:

Úthengeres arcpakolás - nagyon tetszik!

Elolvastam a nyest.hu cikkét, érdekes volt. Így van, a nyelvben gyakran hiba keressük a logikát. Ha belegondolsz, a nyelvet az évezredek során többnyire nem túlművelt emberek alakították, de talán jobb is így. Közel ennyire játékos, változatos, hajlékony nem lenne, ha mindenben követné a logikát.

Cycmen 2017.09.08. 15:11:06

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Lyogos! Eszt nem tuttam, külömben mínddig helyessen irog :D

amit te írsz az orrvadász, aki nézi hogyki héber!

Cycmen 2017.09.08. 15:23:35

Elnézést hogy ilyen műveltségi félórát gerjesztettem, nem célom hogy bárki is műveltebb legyen mint idejövetele előtt volt! Frady kollégát is csak húzom, hatalmas csodálója vagyok egyébként!

valamilyennev 2017.09.08. 15:30:42

@kvadrillio: Vicces, de a kutyák és macskák bolhaellenes szereiben általában fipronil van... Azaz amit írsz, az úgy ahogy van nem állja meg a helyét :))

Netuddki. 2017.09.08. 15:43:29

De legalább jól idéznétek a szakállas viccet!
- Ez mi?
- Cilke.
- És ez?
- Kuta.
- Micsoda????
- Akkó cilke.

A rádiókabaréban egy évben legalább kétszer elhangzik.

kvadrillio 2017.09.08. 16:06:13

FIGYEJJJ TÜNDE ! MENJ HAZA A PICSÁBA IZRAELBE DIRIGÁLNI !!%! FASZOM...

2017. szeptember. 08. 14:11 2017. szeptember. 08. 14:37 Itthon
Handó Tünde megelégelte: a jövőben ő dönti el, ki mit mondhat
Pálmai Erika
Pálmai Erika
26
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Az élethez igazítják a bírósági tájékoztatást: hivatalosan is Handó Tünde OBH-elnök dönti majd el, hogy ki és mit mondhat nyilvánosan a bíróságokkal kapcsolatban.

„A nyilvánosság az igazságszolgáltatás felett álló társadalmi kontroll, sőt eszköz a bíróságba vetett hit megőrzésére”

– mondta ki az Emberi Jogok Európai Bírósága, s idézte ezt Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke egy konferencián. Mondván, a nyilvánosság garancia, mert bizonyítja, hogy az ítélkezés nem zárt ajtók mögött történt, és ami ott elhangzik az ellenőrizhető. Azóta kiderült, hogy mit is ért az OBH elnöke a garancia alatt: a totális központosítást.

A jövőben ugyanis Handó Tünde, OBH elnöke írja majd elő, hogy ki és mit mondhat a sajtónak a bíróságok munkájáról – a HVG információja szerint ezt tartalmazza a bíróságok legújabb sajtószabályzatának tervezete. Eszerint az egyes bíróságokkal kapcsolatos, sajtóérdeklődésre számot tartó ügyekben – szükség esetén – a tájékoztatást és annak módját az OBH elnöke kötelezően előírhatja.

„Az OBH elnöke által külön, esetileg meghatározott, országos jelentőségű témákban a bíróság csak az OBH elnökének előzetes jóváhagyásával adhat tájékoztatást”

– áll a tervezetben, amely „igazgatási intézkedést” is kilátásba helyez az engedély nélküli sajtónyilatkozat esetén.

kvadrillio 2017.09.08. 16:08:06

KURVA SOK ZSIDÓ ÉLŐSKÖDIK MÁR A MAGYAROK HÁTÁN !!%! KURVÁRA ELEGEM VAN BELŐLÜK !!! FŐLEG, HOGY 1 MILLIÓ MAGYAR VOLTKÉNYTELEN KÜLFÖLDÖN MUNKÁT VÁLLALNI ! JEWS GO HOME ! A PICSÁBA.....
BA...

látjátok feleim szümtükkel 2017.09.08. 17:30:30

@Sterbinszky Tivald:> "árak pedig nyomottak. Nem tudom, hogyan éri meg fenntartani,"

Pénzmosásról tetszett már hallani?
Válasz erre <

Azt is lehet, hogy ismerik a sűrű fillér jobb, mint a ritka forint című magyar mondást?

Pilotax 2017.09.08. 18:06:04

Kedves blogoló
Látom fogalmad sincs arról hogy kik vagy mik a tirpákok akkor amikor a neveletlenül viselkedő embereket hozzájuk hasonlítod.

Sterbinszky Tivald 2017.09.08. 18:28:32

@látjátok feleim szümtükkel: meg azt a mondást is ismeik, hogy "kutyából nem lesz szalonna"
Láttál már szalonnát kínaiban?

Sterbinszky Tivald 2017.09.08. 19:27:53

@telkoe: nem azt mondtam, hogy nem csinálnak a kínaiak szalonnát. Ha még most sem érted, akkor szólj, tovább magyarázom.

halaloszto 2017.09.08. 21:02:39

@hullajelölt88: múltszázad közepe szókinccsel élni nem kultúráltság, hanem elmaradottság.

2017.09.08. 21:33:08

@halaloszto: ismered azt a kifejezést, hogy választékosan beszél? A jelentését biztosan nem. Persze mit várjon az ember egy olyan nyomorulttól, aki a kulturáltat kultúráltnak írja?

lafe blog 2017.09.08. 22:14:12

Mindenkinek köszönöm a kommentjét, még, ha nem túl hízelgő is:-)

A leírt történet igazi, tényleg megtörtént velem. Nem tudtam, hogy van egy ilyen régi vicc, nem ismertem. De lehet, hogy a kínai tulaj ismerte:-)

2017.09.09. 06:45:38

@lafe blog: valóban régi, de anno én is ismertem hasonló mentalitású kínait, szóval szerintem hihető... :)

csakférfi 2017.09.09. 07:34:37

@lafe blog:
Ja. A kínaiak is ismerik az adott ország "kultúráját".
Mivel ők is emberek és ismerik a humort.
:)

látjátok feleim szümtükkel 2017.09.09. 12:05:59

@Sterbinszky Tivald:

Mi van ha azt mondom, hogy láttam?
Mert a kínai sem mind egykutya. Minél nagyobb, annál kutyább.

látjátok feleim szümtükkel 2017.09.09. 12:09:35

@halaloszto: "múltszázad közepe szókinccsel élni nem kultúráltság, hanem elmaradottság."

Mennyire igazad van. Te biztosan a Lajossal, nem a Simicskával, hanem a másikkal jártál a fidesziskolába. Mert ez a Lajos azt mondta, ha hülyeségeket kérdeznek tőle, akkor ő hülyeséggel válaszol. Közben meg nem vette észre, hogy megy az neki kérdezés nélkül is. Neked is megy magadtól.

2017.09.09. 12:10:30

@szevabá: ez a tetves majom vajon egy gerinctelen náci sokadnikkje? Mindenesetre megvan benne minden, ami a mélymagyart, mélymagyar tetűvé teszi. :D

látjátok feleim szümtükkel 2017.09.09. 12:13:12

@szevabá: "a kinaiaknál ritka a két éves cég, hogy ezt te nem érted nem csoda."

Biztosan nem ismerik a Kaya Ibarhimot, így nem tudják megkérdezni, hogy kell-e kaja Ibrahim? Minálunk ez ismert mondás, ezért meg is tudnak öregedni a nem off de soros cégek. Is.

2017.09.09. 13:17:04

@látjátok feleim szümtükkel: naja... a legfiatalabb kínai" üzlet is 5+ éves, amit ismerek. A többségük, ahova járok vagy jártam, tíz évnél is régebbi.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.09.09. 13:25:34

@hullajelölt88:

Az üzlet lehet, de a tulajdonos cég is?

szevabá 2017.09.09. 15:30:03

@látjátok feleim szümtükkel: nem kivánok egy ilyen okos emberrel vitatkozni.
(boldogok a ....... stb)

2017.09.09. 18:38:22

@Kovacs Nocraft Jozsefne: a tulaj biztosan. De még1x: nem azt mondtam, hogy a kici kínai mind tisztességesen adóznak, csak adtam egy viszonyítási alapot a nagyon magyarok moráljához. :)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.09.09. 19:11:10

@hullajelölt88:

Az adózási morál nem függ nemzetiségtől. Kizárólag attól függ, mennyire hatékonyan deríti fel és milyen szigorúan és következetesen szankcionálja az állam az adócsalást. És ez igaz a korrupcióra is. Lásd nyugati cégek korrupciós ügyei más országokban, miközben odahaza ők a tisztesség mintaképei.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.09.10. 09:22:41

@csakférfi:

Erre mondják azt, hogy fejétől büdösödik a hal. Amikor a hatékony felderítést és a következetes szankciónálást említettem, akkor ezen azt is értettem, hogy a törvény pl. Mészárosékra és társaira is vonatkozik, meg hogy a törvény mindenféle trükkös kikerülése (lepapírozások) is büntetendő.

csakférfi 2017.09.11. 07:56:37

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
"A fejétől büdösödik a hal."
Mégis a farkától kezdik pucolni.
:)

csakférfi 2017.09.11. 11:06:54

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Na jó.
Amikor katona voltam........sorköteles.
A tisztek gyakorlatilag a 100 %.-a totál alkesz volt.
Néhányunkban felmerült hogy ha háború lenne és élesben életek múlnának egy-egy parancson akkor végrehajtanád -e egy illumonált tiszt halálba küldő parancsát.
Vagy vállalod a parancsmegtagadásért a halálos ítéletet.
erre találtuk ki ezt a következtetést.
"mégis a farkától(mi aljanépek,,sorköteles senkik) pucolják"
Azaz mi halunk meg míg a tisztek le isszák magukat.
:) :)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.09.11. 11:35:48

@csakférfi:

Azt hittem, az előbb a tényleges halpucolásra utaltál.

Ezen persze csak mosolygunk ma, de sajnos éles helyzetben tragikus lenne. Apám mesélt nekem szörnyű dolgokat, pedig ő csak 11 hónapot volt katona egyetem előtt. Igaz, ezek nem annyira az alkohol, hanem a tisztek és altisztek korlátoltságáról szóltak.

csakférfi 2017.09.11. 14:07:04

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Most már nem kell katonának lenni hogy az általad említett "korlátoltság"-gal találkozz.
A feleségem aki egy cégnél árul jegyeket (nemzetközi)mindenféle nációnak......na azokat mindig végéghallgatni.
80-200 utas egy nap.
Ebből 2-5 mindig kiveri a biztit nála.
Régebben csak hetente egybe ha belefutott mostmeg......basszus mindennaposak.
Neked nincs olyan érzésed néha hogy "mindenki meghülyült már?"

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.09.11. 14:19:12

@csakférfi:

Szerencsére nem dolgozom közvetlenül emberekkel. Közvetve sem nagyon. Tudom, így könnyű. De azért így is tapasztalok dolgokat.

Persze nem árt vigyázni ilyenkor, mert biztos vannak, akik szemében én vagyok egyike azoknak, akik "meghülyültek". Mondjuk a feleségednek könnyebb dolga van, a nagyobb merítés alapján megalapozottabban tud véleményt formálni.

csakférfi 2017.09.11. 14:38:25

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
:)
Sztem diplomata vagy.
:) .)
Mindenkiben kialakul egyfajta emberismeret középkorára kb. "senkinek sem könnyű"
Na minden jót!
:) :)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.09.11. 17:17:48

@csakférfi:

Szerintem rossz diplomata lennék. Háborúk törnének ki csak azért, mert pár mondat után elküldeném a 3.14csába mondjuk az orosz vagy az amerikai nagykövetet. A románt eleve egy seggberúgással köszönteném, Merkelnek meg egy ezüst dildószettet küldenék ajándékba, hogy azzal baszakodjon, ne velünk.

csakférfi 2017.09.11. 18:38:30

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Igaz.
Diplomatának rossz lennél. Én ilyesmi matt nem vállaltam szakszervezeti tisztséget. Mivel pofázni azt tudok az értékrend mentén.
Nekem a hazudozás felnyomja az agyam egy perc alatt.
Utána nincs kedvem beszélgetni földön élettelenül fekvő partnerrel.
:)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.09.11. 18:43:30

@csakférfi:

"Diplomatának rossz lennél."

Na de miből jöttél rá?

csakférfi 2017.09.11. 19:18:11

@Kovacs Nocraft Jozsefne: -mert pár mondat után elküldeném a 3.14csába
-Merkelnek meg egy ezüst dildószettet küldenék ajándékba
-seggberúgással köszönteném
Igen szubjektív véleménynyilvánítás.
azaz érzelemmel teli.
Amúgy.
:)